Sághy András

“Több mint 10 éve eszméltem rá, hogy az orvostudomány sok betegséggel szemben tehetetlen. Meggyőződésemmé vált, hogy léteznie kell olyan módszernek, ami az olyan súlyos betegségek, mint a rák esetén is hatásos.

6 évig kerestem azt a módszert, ami képes a legsúlyosabb betegségek gyógyítására is. Legalább 50 módszert vizsgáltam meg, természetgyógyászatot, kineziológiát végeztem, megalapítottam a Human Harmony Életmód Stúdiót. 6 év után találtam rá az EFT-re.

Az EFT-nek az a lényege, hogy minden emberi rossz érzésnek az az oka, hogy az embert ért traumák vagy korlátozó hiedelmek miatt blokkok keletkeznek az energiaáramlási rendszerben, és ezeknek a blokkoknak a feloldásával a szervezet képes saját magát meggyógyítani.

Azóta nagyon sok embert kezeltem ezzel a módszerrel 90-95%-os eredményességgel, és több éve tanítom is ezt a módszert.
A legnagyobb EFT mesterektől és magától, a módszer megalkotójától, Gary Craig-től személyesen is tanultam.

Célom, hogy az emberek mindennapjait megnyomorító káros stressz megszüntetésével a lehető legtöbb embert egészségesebbé, sikeresebbé és boldogabbá tegyem. Eddig több, mint 500 embert gyógyítottam sikeresen a legkülönbözőbb betegségekkel és több mint 500 embernek tanítottam meg az EFT-t.

Küldetésem: Megtanítom a világot arra, hogy hogyan segítsen önmagán. Mindenkinek a kezébe adom a saját sikerének, egészségének és boldogságának a kulcsát.

Jómagam személyesen Gary Craig-től, az EFT megteremtőjétől és számos EFT Mestertől (akiket személyesen Gary Craig képzett ki), tanultam meg az EFT csínját-bínját. A mesterem volt többek között Jaqui Crooks, Carol Look, Ann Ross, Rue Anne Hass, Emma Roberts, Gwyneth Moss. Sokat tanultam Dawson Church-től is. Ezekkel a nevekkel bizonyára találkozik, ha az EFT témakörben kutakodik az Interneten.”

Néhány további információ Andrásról:

  • Az EFT magyarországi meghonosítója
  • EFT gyógyító 2005 óta (Human Harmony Életmód Stúdió)
  • EFT tanár 2006 óta (Human Training Kft.)
  • 2008-ban megalapította a Human Harmony Alapítványt a módszer elterjedésének elősegítésére
  • Nemzetközi NLP Mester 2007 (Dr. Stenger Györgyi)
  • Okleveles Kineziológus 2006 (Dr. Varjú Márta)
  • International EFT MasterClass London 2006 (3 napos képzés, 15 EFT Mester részvételével)
  • Carol Look EFT Mester London 2007 (3 napos tanfolyam)
  • EFT Certificate Level 3 (Jacqui Crooks 2007)
  • 2nd International EFT Masterclass 2007 West Yorkshire
  • Személyiségfejlesztés EFT-vel (Jacqui Crooks és Ann Ross 2007)
  • Az ACEP (Association for Comprehensive Energy Psychology) tagja 2008 óta
  • Az EFT legújabb eredményei tanfolyam Gary Craig 2008. május
  • Az EFT-vel kapcsolatos legújabb kutatások (3napos tanfolyam Dawson Church 2009 május)
  • Prana Nadi 7. fokozat 2010.
  • Reconnecting Healing 2011.
  • Faster EFT tanfolyam szervezése Magyarországon 2011.
  • Tam és Mair Llewllyn EFT Mesterek magyarországi tanfolyamának szervezése 2012.
  • EFT Master Practitioner oklevél 2013.
  • Emotional Transformation Advanced Practitioner oklevél 2013.
  • Trainer of Meridian and Energy Therapy oklevél 2013.

Mi az EFT Akadémia?

“Az EFT akadémai tananyagába beépítettem mindazokat a tapasztalatokat, amiket ezektől a mesterektől tanultam és természetesen a saját tapasztalataimat is, amiket 2005 óta, több száz problémával küzdő ember kezelése során szereztem. Az Akadémia tematikáját úgy építettem fel, hogy a teljesen kezdő szinttől indulva, semmilyen előképzettséget nem feltételezve, a Mester szintig épül fel, miközben sehol máshol nem elérhető tudást adok át, és rengeteg gyakorlási lehetőséget biztosítok, megfelelő felügyelet mellett, biztonságos környezetben.”

Sághy András
a lelki problémák szakértője
EFT terapeuta és tréner

Segítség stressz kezeléshez